„Ha valami csoda nem jön, a világtörténelem legnagyobb katasztrófája előtt állunk” – írta a költő Ady Endrének (1877–1919) az első világháború kitörése előtt.

Figyelem! A szöveg a magam szórakoztatására, internetes források felhasználásával készült, ergo: az online szócikkekkel való egyezés nem a véletlen műve.

Jászi (született Jakubovits) Oszkár (1875–1957) egyetemi tanár, szociológus, politikus. Százötven esztendővel ezelőtt, 1875. március másodikán látta meg a napvilágot a romániai Nagykárolyban (Carei). Középosztálybeli zsidó családba született, apja, Jászi Ferenc (1838–1910) szabadgondolkodó orvos, publicista; édesanyja Liebermann Róza (1853–1931), édesapja második felesége volt. A zsidó hagyománytól és vallástól rég elszakadt család 1881-ben a református vallásra tért át, és ebben az évben változtatta meg a nevét Jakubovitsról Jászira.

Gimnáziumi tanulmányait 1884 és 1892 között végezte a nagykárolyi piaristáknál. Tizenhét évesen iratkozott be a Budapesti Tudományegyetem állam- és jogtudományi karára, ahol 1896-ban doktorált, majd a Földművelésügyi Minisztériumnál vállalt állást. 1906-tól csak tudományos és politikai törekvéseinek élt.

Egy kis kitérő: Ez az esztendő (1906) arról is nevezetes, hogy Jászi ekkor lépett be a szabadkőművesek közé (Demokratia páholy). A radikális irányvonalat szerette volna erősíteni. Páholyából 1908-ban kilépett azért, hogy másokkal együtt megalapíthassa a radikális Martinovics-páholyt, amelyben 1911-ben főmesterré választották. Ennek a páholynak lett a tagja – Jászi hívására – barátja, Ady Endre is. Jászi a Martinovics-páhollyal és a többi radikális páhollyal együtt próbálta a szabadkőművesség egészét haladóbb irányba fordítani. Küzdöttek a szekularizáció, az általános és titkos választójog szabadkőművesi programponttá emelése érdekében. Ezért terelték egyre radikálisabb irányba a szabadkőműves Világ című újságot is, kevés sikerrel:

„A kőmívesség nagy többsége legföljebb rokonszenvezett a modern demokrácia törekvéseivel, de azokért igazi áldozatokat hozni sohasem mert. Egy nagyon kiváló, de nagyon kicsiny, művelt, bátor és áldozatkész kisebbség mellett, az átlag szabadkőmíves-vezér típusa mindvégig az a középszerűen szavaló és jóétvággyal »vakoló« (vacsorázó) lelkes közéleti férfiú maradt, aki ugyan merészen ágált a »sötétség hatalmasságai« ellen a páholyműhelyeknek a nyilvánosságtól elzárt félhomályában, de aki – ha a helyzet komolyra vált – alázattal félreállt a mindenkori főispánok és államtitkárok egyetlen kézlegyintésére.” (Magyar kálvária, magyar föltámadás. A két forradalom értelme, jelentősége és tanulságai, 1920)

Az általa alapított páholyt 1950-ben betiltották. A páholy 1956 augusztusában Párizsba „emigrált” (párizsi magyar emigránsok lettek a tagjai). A páholy 1992-ben a fővárosban Jászi Oszkár páholy néven újjáalakult, követve a régi hagyományokat. Ma is működik.

Két egyetemi tanára, Pulszky Ágost (1846–1901) és Pikler Gyula (1864–1937) körül alakult ki egy szellemi kör, ennek ő is tagja volt.

Jászi egyike volt a Huszadik Század című társadalomtudományi folyóirat megalapítóinak, és hamarosan a lap meghatározó szerkesztőjévé és szerzőjévé vált.

Tagja volt továbbá az 1901-ben Pulszky Ágost elnökletével megalakult Társadalomtudományi Társaságnak is.

A Huszadik Század szerkesztése mellett megindította a Társadalomtudományi Könyvtár című sorozatot, és megszervezte a Társadalomtudományok Szabad Iskoláját.

A korabeli közállapotokat bírálva mindenekelőtt az általános és titkos választójog és a földreform mellett, illetve a magyar nyelv használatát előtérbe helyező magyarosítás ellen érvelt. A folyóirat 1907. januári számának élére írt programadó cikkében (Az új Magyarország felé) olyan radikális függetlenségi politikát körvonalazott, amely megteremti a (Monarchiával szembeni) gazdasági önállóságot, az önkormányzatokat, a közoktatási reformot, az egyházi birtokok szekularizációját, a teljes gondolat-, sajtó-, gyülekezési és sztrájkszabadságot, továbbá szakít a kisebbségek magyarosításával és azon lesz, hogy lehetetlenné tegyen minden nacionalista izgatást.

Programját 1912-ben megjelent fő művében (A nemzeti államok kialakulása és a nemzetiségi kérdés) foglalta össze.

1914. június 6-án Budapesten megalakult az Polgári Radikális Párt, amelynek Jászi lett az elnöke. A párt nagyváradi alakuló gyűlésére írta az elnöki tanács tagjává választott Ady Endre a Várnak a táborozók című versét.

Az első világháború kitörése előtt Jászi azt írta Adynak: „Ha valami csoda nem jön, a világtörténelem legnagyobb katasztrófája előtt állunk.”

1915 őszétől 1917 derekáig maga is haditudósítóként járta a frontokat.

1918 októberében, az őszirózsás forradalom előtt részt vett a Magyar Nemzeti Tanács megalakításában, majd a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztere lett, megbeszéléseket folytatott az ország nemzeteinek/nemzetiségeinek képviselőivel.

A dualizmus bukása és a Dunai Egyesült Államok című munkája 1918-ban jelent meg.

Törekvéseivel kudarcot vallott, ezért 1919. január 19-én lemondott. Jászi gróf nagykárolyi Károlyi Mihály Ádám György Miklós (1875–1955) legfőbb külpolitikai tanácsadója is volt, 1919 tavaszán a Külügyi Tanács elnökévé is kinevezték.

1919 elején a kormány a szociológia professzorává, majd kormánybiztossá nevezte ki a Budapesti Tudományegyetemen.

A Károlyi-kormány bukása utáni Tanácsköztársaságot „új középkornak” nevezte, és bírálta a Horthy-rendszert is.

Miután 1919. április 30-án elhagyta az országot, Bécsben telepedett le. A magyar demokratikus emigráció egyik vezetője, egy ideig a Bécsi Magyar Újság főszerkesztője volt. Küzdött a fehérterror nemzetközi leleplezéséért, a Horthy-rendszer elszigeteléséért, a dunai népek egymásra találásáért.

A Budapesti Tudományegyetem 1920-ban megfosztotta professzori címétől. A Horthy-korszak hatóságai mindvégig legfőbb ellenségeik közt tartották számon.

1942-es nyugdíjazásáig az Egyesült Államokban, Ohio államban volt az Oberlin College politológiaprofesszora. Emellett egy magyar nyelvű hetilapot is indított New Yorki Magyar Hírlap címmel.

Az amerikai állampolgárságot 1930-ban szerezte meg.

A második világháború éveiben az Amerikai Magyarok Demokratikus Szövetségének elnökeként és tekintélyes liberális professzorként tevékeny szerepet vállalt az amerikai magyarság antifasiszta tömörítésében, veszélyeztetett barátai – magyar és más európai tudósok – angol vagy amerikai beutazási engedélyének megszerzésében és álláshoz juttatásában.

Bár évente látogatott Európába, Magyarországra nem is próbált beutazási engedélyt kérni. A második világháború után egy ideig abban bízott, hogy a szovjet katonai jelenlét dacára lehetővé válik Magyarország demokratizálódása és a dunai népek összefogása, de amikor 1947-ben Budapestre utazott, be kellett látnia, hogy hiábavaló ebben reménykednie.

Károlyival való barátsága megromlott, amikor az a magyar kommunistákat támogatta. Levelezésük hangvétele később enyhült. Jászi halála előtt Károlyi életrajzát kezdte el írni, ebből azonban csupán néhány fejezet vázlata készült el.

1956 októberében már súlyos beteg volt, a forradalom hírei nem juthattak el a tudatáig.

1957. február 13-án hunyt el.

Tisztelői 1989-ben kezdeményezték a Jászi Oszkár Külpolitikai Társaság létrehozását, amely hivatalosan 1991 januárjában alakult meg.

Hazai újratemetésére is ebben az évben került sor.