Néha nehéz rálelni arra a bizonyos hivatásra, ami csak a miénk, és ami által mi magunk beteljesedett életet élhetünk... Nos, nekem az írás ez a csoda. A könyvek, a történetek, a mások által életre álmodott mesék világa nekem bizony sokszor szebb, mint maga a valóság.
Egy bölcs ember egyszer azt mondta nekem, hogy minden áldott nap szánjak időt az írásra, mindegy, hogy miről, csak írjak. Íme, most eleget teszek a kérésének és nekikezdek az írásnak.
Mégpedig úgy, hogy mindenkinek, aki megtisztel azzal, hogy küld nekem három szót, főnevet, melléknevet, igét, mindegy -, az cserébe ajándékba kap tőlem egy történetet.
Mindezt merő önzésből, magam miatt teszem. Hiszen az írott szó az életem, és az életem az írás. Ezért ülök most is a gép előtt, hogy írjak. És hogy éljek.
Kedves olvasó, kedves barátom, tarts velem ezen az úton, ha akarod!
Jó néhány esztendővel ezelőtt Stuttgartban járhattam. Vasárnap közeledtével természetes volt számomra, hogy ellátogatok az ottani magyar protestáns gyülekezet istentiszteletére. Ekkor majdhogynem könnyeket csalt a szemembe egy váratlan élmény: az alkalom nemzeti imádságunk közös éneklésével…