Százezer ember gyűlt össze a budapesti Népstadionban 1989. július 29-én, hogy Billy Graham (1918–2018) amerikai evangélistát hallhassa. Én is köztük voltam, 17 esztendős, Istent kereső tinédzserként. Ennyi év távlatából természetesen nem emlékszem már az apró részletekre, de arra igen, hogy mennyire őszintének és hitelesnek éreztem Graham kísérőjét, Joni Aerecksont, aki egy balesetben bénult le. Egy életre kerekesszékbe kényszerült. „Mégis” hívővé lett…
Napjainkban pedig Nick Vujicic tesz nagy hatást sokakra. A kéz és láb nélkül élő szónok – aki zsúfolásig telt sportcsarnokokban (is) szól a jelenlévőkhöz – testében gyenge, lelkében azonban erős. Rajta – csakúgy mint Jonin – érezhető, hogy nem csak a levegőbe beszél. Valóban megtartja a hitet. Vagy sokkal inkább: a hite tartja meg őt…
Hitelesség. Véleményem szerint az egyik legfontosabb – ha nem a legfontosabb – dolog a mai rohanó világban. Hiszen mostanság minden olyan bizonytalan… Klímakatasztrófa, világjárvány, háborús konfliktus… Minden telve az ismeretlen jövő miatti félelemmel. Kell a bizonyosság, kell a kapaszkodó. Ezért a mulandó dolgok helyett a biztos, szilárd élet-alapok felé fordul sokak figyelme. És kik tudnának ezekre jobban rámutatni, mint azok, akik már megtalálták a megoldást…?
Krisztus követőinek világítaniuk kell(ene), mint a lámpásnak a sötétségben. Igen ám, de hogyan? Miként lehetnének igazabbakká, észrevehetőbbekké, hitelesebbekké…? Az egyik lehetséges bibliai válasz erre a nehéz kérdésre az ún. aranyszabály. Máté evangéliumában olvashatjuk Jézus szavait: „Amit csak szeretnétek, hogy az emberek tegyenek veletek, mindenben ugyanúgy tegyetek ti is velük, mert ezt tanítja a törvény és a próféták.” (Mt 7,12)
Arra a kérdésre, hogy valaki mit szeretne, nem nehéz választ adni: emberhez méltó életkörülményeket, becsületes munkát, jó egészséget, boldogságot. Tiszteletet és szeretetet.
Ha a keresztények Krisztust akarják követni, jól tudják, mit kell tenniük – és nem egyszerűen csak tudják, hanem miután az életük, a szívük, a hozzáállásuk megváltozott, ezt is akarják tenni: szeretni Istent, valamint egészséges önszeretettel szeretni önmagukat és a másik embert. Legyen az családtag, szomszéd, barát, ismerős vagy kolléga.
Istennel élni kapcsolat. Egy kapcsolatot az összetartozás tudata és a párbeszéd jellemez. Meggyőződés a biztonságról és a megajándékozottságról. Aki Istennel ilyen viszonyban van, az azt szeretné, hogy ebben másnak is része legyen.
Hogy ezt az örömöt ki-ki miként osztja meg másokkal, az a habitusától függ. Van, aki az aluljáróban hirdeti Isten igéjét. Van, aki lelkésszé lesz. És van, aki „csupán” csendben és szelíden teszi a dolgát: elérhető mások számára, meghallgatja azokat, akik hozzá fordulnak, és segít, ahol csak tud, anélkül, hogy ezért bármilyen viszonzást várna. Egyik hozzáállás sem jobb vagy rosszabb, mint a másik. Mindegyik más, de a lényege és a célja mindegyiknek ugyanaz: Krisztusra – életére, halálára, feltámadására – irányítani a figyelmet. Amikor pedig ez megtörténik, és az isteni üzenet elér egy ember szívéig, akkor minden más – igeolvasás, ima, gyülekezeti tagság – már „magától” megtörténik. És hatni kezd.
