– „Miben rejlik a valódi erő?” – tette fel a kérdés Vilma, csak mintegy magának, mert nem tudta, nem lelte a választ, és gondolta, ha kimondja, akkor talán könnyebb lesz a dolga, előbb megtalálja a választ, amit keres.

– „Az az erő, ha benne marad egy rossz kapcsolatban, egy házasságban, ahol már olyan sok éve boldogtalan, vagy az, ha kilép belőle…? Az az erős, aki soha semmihez, soha senkitől nem kér segítséget, vagy az, aki be meri vallani, ha gyenge…?”

Egyre csak sorjáztak a kérdések, de aztán csend volt. Nem jött meg a válasz. De most legalább már odáig eljutott – gondolta –, hogy néven nevezzen, kimondjon dolgokat…

Ez sem könnyű. Elmúlt már hatvan, és érzi, hogy fárad. Belefáradt a jó anya, jó feleség, jó kolléga szerepébe. Mindegyikben mindig lemondott a saját igényeiről, minden erejével és igyekezetével és figyelmével mások felé fordult. Mert otthon is ezt látta a nagyanyjától és az anyjától. Mert elhitte, hogy ez a nők dolga. Alárendelődés. Alázat. Szolgálat.

De most, visszatekintve végigdolgozott, végigküzdött életére, már nem ilyen szép szavak jutottak az eszébe, nem ilyen fennkölt kifejezések ötlöttek fel benne. Egészen pontosan csak két fogalom dübörgött, sőt, üvöltött benne egyre hangosabban: cselédsors… vagy inkább helyette a szabadság…?

– „És vajon össze lehet egyeztetni a kettőt egymással, vagy mindenképp választani kell…?”

Vilma most úgy érezte, nincs tovább, nincs több kompromisszum. Dönteni kell, vagy az egyik, vagy a másik mellett letenni a voksát.

Jó, akkor majd határoz. Rendben van. De nem most azonnal, ám biztos, hogy még ma. Előbb azonban főz egy jó erős kávét.

Pár perc és már issza is a forró kávét Vilma, és egyszer csak azt veszi észre, csészével a kezében, potyognak könnyei.

Nem is gondolta volna, hogy ilyen nehéz lesz ez, ennyire nehéz lesz rászánnia magát arra, hogy leüljön a férjével – a gyerekek már kirepültek –, hogy megbeszéljék, hogyan osszák el a feladatokat. Hiszen hol van az megírva, hogy minden háztartási és ház körüli teendőt neki, Vilmának kell elvégeznie…?!

Ha mindent megbeszélnek, és a megbeszéltek szerint is cselekednek, biztos, hogy jobb és könnyebb lesz az élet. Az életük. Legfőképp az ő élete.

Igen, mindent megbeszélnek majd. Most nem hallgat, és nem hunyászkodik meg. Most magára is figyel majd.

Csak előbb még kitakarít és letörölget, leszedi a kimosott ruhát és kivasal, mert a főzéssel és a mosogatással már végzett.

Mára már csak ennyi a dolga, aztán majd tényleg lép. Majd. Aztán.

Hiszen ez a szeretet, nem…?