1899 őszén hirtelen elhatározással nőül vette a húszesztendős Grosz Bellát (1879–1947), az egyik fővárosi színi iskola végzett növendékét. Házasságkötését kínos családi jelenetek előzték meg, de a hetvennégy éves Jókai hajthatatlan maradt.

Figyelem! A szöveg a magam szórakoztatására, internetes források felhasználásával készült, ergo: az online szócikkekkel való egyezés nem a véletlen műve.

 A jövő, mint egy titokzatos, ködbe burkolózó táj, melynek határvonalait a mai napig homály fedi. De mi, kik a jelenben élünk, mint a vihar előtt érzékeny élőlények, érezzük, hogy a jövő viharos és dicsőséges, kegyetlen és kegyes lesz egyszerre. Oly táj ez, melynek dombjain már most is érezhetjük a civilizáció fáradt lépteit, de a völgyekben még ott rejtőzik a múlt emlékezete. Az ember, ki a maga dicsőségére küzdött, kezdi megérteni, hogy a jövő nem csupán hatalom és birtoklás kérdése. Egyesek előre látják a hatalmas, örökké mozgó gépeket, melyek, mint acélóriások futnak a városok közt, szántják a földet, és viszik előre a tudományt, míg mások a szellemi felemelkedés útját keresik, hogy ne váljunk puszta gépekké, melyeknek lelke nincs. Mégis, van valami csillogó, ragyogó ebben az új világban, ami mindent átjár. Olyan fény, mely az égből árad, de mégis a földön élő emberi lélekben tükröződik – „mondja” a mesterséges intelligencia (ChatGPT) a jövőről, Jókai Mór (1825–1904) stílusában fogalmazva.

Maga Jókai Mór is elgondolkodott a távoli időkről. Egyik különleges alkotása A jövő század regénye, amit 1872-től kezdett publikálni. Természetesen ez a műve csupán egy a sok közül. Az átlagember számára talán A kőszívű ember fiai, Az arany ember, az Egy magyar nábob vagy a Fekete gyémántok a legismertebb munkái. Rendkívül termékeny író volt, életében több mint száz regényt és számos novellát, elbeszélést írt.

1825. február 18-án született Komáromban, nemes Ásvai Jókay József (1781–1837) és nemes Pulay Mária (1787–1856) legkisebb gyermekeként. Reformátusnak keresztelték, a keresztségben a Jókai Móric nevet kapta, apja legkedvesebb hőse, a kalandos életű főnemes, katona, utazó és emlékíró, Benyovszky Móric (1741–1786) után.

„A családi és iskolai élmények, a komáromi reformátusok világa élénken élt benne. Nagyon érdekes kulturális, szociológiai jelenség, hogy a XIX. század első felében a magyar irodalom jeles alakjai között többségében protestánsokat találunk. Valami furcsa oknál fogva a katolikus értelmiség sokkal kevésbé képviseltette magát a magyar irodalomban. Vörösmarty katolikus volt, de Berzsenyi és Petőfi evangélikusok, Jókai, Tompa, Erdélyi János és Arany pedig reformátusok. Nagyon valószínű, hogy ez annak köszönhető, hogy a protestáns iskolarendszer korszerűbb, nyitottabb volt az újdonságokra a XIX. század első évtizedeiben, és több kreatív elmét adott a magyar kultúrának” – emelte ki a Százhúsz éve halt meg a magyar irodalom egyik legismertebb írója című írásban Hermann Zoltán, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, a XIX. századi magyar irodalom szakértője.

 Jókai Komáromban, Pozsonyban és Pápán tanult, itt kezdett verseket és novellákat írni.

1841 őszén iktatták be első versét a főiskolai képzőtársaság érdemkönyvébe, ez a kitüntetése többször megismétlődött, a következő évben egyik novellájával jutalmat nyert a köri pályázaton. Az 1842–1844. iskolai éveket Kecskeméten töltötte, a református főiskola jogi tanfolyamára iratkozott be.

Kecskeméten kezdett bele első nagyobb munkájának, a Zsidó fiú című verses tragédiának a megírásába. A kétéves jogi tanfolyam elvégzése után tért haza Komáromba. Bár a festői, de különösen az írói pálya nagyon vonzotta, elhatározta, hogy ügyvéd lesz.

1846-ban megjelent első regénye, Hétköznapok címmel. Ebben az évben megszerezte ugyan az ügyvédi oklevelet is, de végül nem jogi pályára lépett, miután Pesten Petőfi Sándor (1823–1849) bevezette a fővárosi fiatal írók társaságába.

A szépirodalmi lapok szívesen közölték novelláit, a közönség érdeklődéssel olvasta prózáját. Az Életképek szerkesztője lett. Baráti viszonyuk az elismert költővel akkor romlott meg, amikor Petőfi közreadta Vörösmarty Mihály (1800–1855) ellen irányuló versét, illetve amikor Jókai 1848-ban oltárhoz vezette a nálánál nyolc évvel idősebb Laborfalvi Rózát (1817–1886), a Nemzeti Színház művésznőjét. Jókait ez utóbbi miatt még az édesanyja is kitagadta, és csak 1850-ben békült ki fiával.

1848 természetesen nem csupán házasságkötése, hanem a forradalom és szabadságharc miatt is fontos esztendő a számára. Jókai a forradalmi ifjúság egyik vezére volt. Az akkori események híres szépprózai munkáinak (Forradalmi és csataképek, A gyémántos miniszter, A tengerszemű hölgy, A kőszívű ember fiai, Enyim, tied, övé) és önéletrajzi írásainak (Az én életem regénye, Negyven év visszhangja) is visszatérő motívumai.

„»Tardonára menjetek emberséget tanulni!« – ezt nem más mondta, mint a sokak szerint legnagyobb magyar regényíró. Jókai Mór a szabadságharc leverése után néhány hónapig ebben a borsodi faluban bujdosott, ahol »jó, becsületes, kálvinista kurta nemesek laknak«, és »van egy derék papjuk, aki vasárnap lelki táplálékkal ellátja őket, s egészen meg vannak a sorsukkal elégedve«” – olvashattuk a Reformátusok Lapja 2024. december 12-i számában.

A feleség, Laborfalvi Róza gondját viselte a nagy írónak: Mikszáth Kálmán (1847–1910) Jókai Mór élete és kora című munkájában azt jegyzi le, hogy „a cselédeknek nem szabad énekelni, az ajtókkal nem szabad zörögni, mert az úr ír. Még a mákot is a szomszédban töreti meg, nehogy a mozsár döngése Móricot zavarja. Ír és egyre ír. Este vagy délben mulatságnak felolvassa felesége előtt, amit írt, az beleszól s megjegyzései folytán igazit rajta, kihúz egy mondatot, hozzátenni javasol egy másikat s együtt gondolkozik férjével, hogy mi legyen a folytatás.”

 A ’48-as szabadságharc idején Jókai újságírással kereste kenyerét, 1849 elején a kormánnyal együtt Pestről Debrecenbe menekült; itt az Esti Lapokat szerkesztette.

 Az 1850-es évektől kezdve bámulatos termékenységgel írta regényeit, elbeszéléseit, humoreszkjeit, verseit, színdarabjait. 1858-ban megalapította népszerű élclapját, az Üstököst. Humoros lapjának legnagyobb részét évekig egymagában írja, eleinte még a rajzokat is maga készíti. Olvasói tömérdek adomát küldenek be hozzá, ezeket átírja.

1852-ben megkezdődött színházi sikereinek sorozata. (A Dalmában Laborfalvi Róza kapja a címszerepet, a színmű zajos sikert arat.)

1863-ban megindította politikai napilapját, a Hont. Munkásságát nemcsak a közönség méltányolta, hanem a Magyar Tudományos Akadémia és a Kisfaludy-Társaság is; az előbbi 1858-ban, az utóbbi 1860-ban választotta tagjai közé.

1861-ben a siklósi kerület országgyűlési követe lett. Szónokként és vezércikkíróként sokat szerepelt a politikában.

1876-ban írótársai a Petőfi-Társaság elnökévé választották. Ő lett a társaság első elnöke.

1882-ben a szerkesztésében megjelenő Hon egyesült Csernátony Lajos (1823–1901) Ellenőrével. Az Üstökös tulajdonjogát elajándékozta egyik munkatársának, Szabó Endrének (1849–1924).

Rudolf trónörökös (1858–1889) irányításával 1885-ben útjára indult Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban És Képben című nagyszabású díszmű, a magyar rész szerkesztésére őt kérték fel.

Felesége 1886-os halálát követően a háztartás vezetését fogadott leánya, Jókai Róza (1861–1936) vette át, aki később férjhez ment Feszty Árpád (1856–1914) festőművészhez. Jókai velük együtt beköltözött a Bajza-utcában álló művészház első emeletére. A nyarat többnyire svábhegyi nyaralójában vagy balatonfüredi villájában töltötte.

Ötvenéves írói jubileumát 1894-ben az egész országban ünnepelték. Az ünneplés legmaradandóbb emléke szépirodalmi munkáinak egységes kiadása volt, száz nagy kötetben.

1899 őszén hirtelen elhatározással nőül vette a húszesztendős Grosz Bellát (1879–1947), az egyik fővárosi színi iskola végzett növendékét. Házasságkötését kínos családi jelenetek előzték meg, de a hetvennégy éves Jókai hajthatatlan maradt.

Amikor 1900-ban ellátogatott a párizsi világkiállításra, a franciák ünnepelték, itthon viszont már egyre kevésbé ismerték el.

1904. május 5-én hunyt el, a Magyar Nemzeti Múzeum előcsarnokából kísérték utolsó útjára. Nagy pompával temették, a küldöttségek sokasága jelent meg ravatalánál, a temetésen I. Ferenc József király (1830–1916) is képviseltette magát.

Mikszáth Kálmán Jókai-életrajza 1907-ben jelent meg.

Születése századik évfordulója alkalmából, 1925-ben, számos ünnepséget rendeztek. Emlékkiállítást szerveztek a tiszteletére a Magyar Nemzeti Múzeumban, megemlékeztek róla a Magyar Tudományos Akadémián és a Kisfaludy Társaságban is.

A Svábhegyen található természetvédelmi terület, a Jókai-kert is róla kapta a nevét, Komárom és Békéscsaba színházának is ő a névadója. Kisbolygót is neveztek el róla: Sámeczky Krisztián és Sipőcz Brigitta 2003. július 7-én észlelte először a 90370 Jókaimór aszteroidát. A Merkúr bolygó egyik krátere, valamint egyik kedvenc étele, a Jókai bableves is az ő nevét viseli.

A Kulturális és Innovációs Minisztérium kezdeményezésére a Magyar Országgyűlés a 2025-ös évet Jókai Mór- és Klebelsberg Kunó-emlékévvé nyilvánította.