– „Ma szerda van, akkor bizony itt az ideje elmenni az újságoshoz és megvenni a kedvenc hetilapomat!” – gondolta Bimbi, és ekként is cselekedett.

Elolvasott néhány interjút és színes hírt, majd pedig a társkereső hirdetéseket böngészte, ki tudja, hátha akad valaki, aki „megfelelő” lenne a számára…

„Sármos hatvanas úr szabadidő tartalmas, kulturált eltöltéséhez konzervatív értékrendű, kedves, csinos hölgyet keres a fővárosból és/vagy annak környékéről. Válaszokat „Hit, remény, szeretet” jeligére kérem a kiadóba.

„Nekem tetszik ez az ember, azt hiszem, írok is rögvest!” – gondolta az ötvenes éveit taposó, vidám, dundi Bimbi, aki körül mindig zajlott az élet, és sokszor hangzott fel itt-ott a nyomában a nevetés.

Bimbi szeretnivaló lény volt, sokan is kedvelték őt, ám a reggeleket és az estéket mégis magányosan töltötte erzsébetvárosi kis garzonjában.

De ma, ezen a ködös téli szerda reggelen hősnőnk úgy döntött, elég volt az egyedüllétből, ideje tenni valamit, kézbe venni a sorsát, e tekintetben is.

– „Nem, nem gondol most a korábbi évek kudarcaira és megaláztatásaira” – határozta el, és meg is írta gyorsan bemutatkozó levelét:

„Tisztelt uram! Hiszem, hogy az élet szép, teli rejtelemmel és értelemmel. Boldog vagyok, de érzem, egy társsal az oldalamon még boldogabb lehetnék. Remélem, hogy az Ön személyében igazi társra találok, akivel jókat beszélgethetünk, és utána nagyokat hallgathatunk a tartalmas csendben. És sokat is tudunk majd nevetni, remélem, mert a nevetés az élet sava-borsa. Nem gondolja…?

Úgy hiszem, nincs is szebb annál, mint amikor két ember együtt tölti élete alkonyát, csendes szeretetben. Kérem, keressen meg, és igyunk meg együtt egy kávét valahol a városban. Üdvözlettel: Bimbi

Megírta a levelet, borítékba tette, leragasztotta, megcímezte, és elindult a postára.

A köd felszállt, és még a nap is kikukucskált a felhők mögül, hogy cinkosan rákacsintson az idősödő, melegszívű, gömbölyded boldogságkeresőre.